Megjöttek a tesztalanyok

Végre megérkeztek a várva várt wobblerek és a támolygó kanalak. Legalább valami pozitív dolog is történt velem ezen a héten. Két helyről vártam a dolgokat. A wobblereket a helyi boltban rendeltem, miután olvastam a hírt, hogy a Magyar pergető válogatott többek között ezeknek a kis csörgős kövér műhalaknak köszönhetően nyerte meg a csónakos csapat és páros VB-t.

Kíváncsian várom, hogy mire lesznek képesek a Balatonon, az biztos, hogy csak akkor tudom majd alkalmazni őket, ha elég közel sikerül kerülni egy-egy balincsapathoz. Nem hinném, hogy túl nagy dobótávot lehet velük elérni, de majd a teszt során elválik.

A másik szállítmány, amit igen csak vártam, Otto bácsi által gyártott támolygó kanalakat tartalmaz. Kaptam tőle tesztelésre egy Lutra és három Kele fedőnevű vékoy lemezes támolygót. A Kelét három különböző színben: bronz, réz, ezüst. Ezek a kanalak nagyon vékonyak, így kis vízben, hínármezők fölött is könnyen vezethetők, vagy akár mélyebb vízrétegek átvizsgálására is alkalmasak.

A csalik tesztjére még nem tudom mikor kerül majd sor, de remélem szép fogásokról tudok nemsokára beszámolni.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.