Csónakos – meghívásos

A mai napra meghívást kaptam egy csónakos pergetésre, ami egy kisebb gyomorrontás miatt majdnem meghiúsult, de úgy döntöttem kockáztatok, mer vártak rám a csukák és reménykedtem a balinokban is. Sajnos az utóbbi időben partközelből teljesen eltűntek, pedig ebben az időszakban már csapatostul szokták mutatni magukat a mólók környékén. Fél hétkor már a vízen voltunk, ezen a csípős hideg reggelen. A dér bizony ráfagyott a stégre és a csónakdeszkára, és sűrű köd borított mindent. A víz kristálytiszta volt, még 50-60 méterre a nádastól is le lehetett látni a fenékig. A csónakkijáróból szép sügérek rebbentek szét, de most nem volt rájuk idő. Csukát szerettünk volna fogni! Balázs gumival, én a szokásos támolygóval kezdtem. Sorra vallattuk az öblöket, Balázs cserélgette a csalikat, wobblerek, gumihalak, majd kedvenc támolygó került a kapocsba. Gondoltam kipróbálok egy körforgót, amire először gondoltam az nem volt a dobozomban, így egy piros hármas meppsre esett a választásom. A kristálytiszta vízben az egyik hínarasból egy 55-ös csuka verte le a kis körforgót. Nagy élmény volt a fárasztása, mivel minden pillanatát láthattuk. Ahogy tátott szájjal, tágra nyitott kopoltyú fedőkkel rázta a fejét a víz alatt az nem volt semmi látvány. Többször betört a csónak alá, de végül nyakon csípnem a gyönyörű ragadozót.

A következő öbölben aztán egy hasonló méretű csuka majdnem a csónakig követte a körforgót, de amint meglátott megállt, egy darabig egy helyben lebegett, majd elfordult és elúszott. Nem sokkal később egy másik öbölben, amit előtte egy órán keresztül vallattunk, megriasztottunk egy hasonszőrű példányt a csónakkal. Balázsnak több halvány ütés után pár beállóval később végre hala volt egy 48-as csuka képében

Mivel nem találtuk a hátralévő időben a csukákat, így kimotoroztunk a nyílt víz irányába balinok reményében, de sehol sem mutatták magukat. Rápróbáltunk a süllős pályára is különböző gumicsalikkal, de hiába. Végignéztünk még néhány öblöt további csukák reményében, de az újra leszálló köddel elszálltak a reményeink további csukafogásra és sajnos a kiindulási helyünkről is eltüntek a sügérek, így hazafelé vettük az irányt.

Jó kis pecavolt ez így is. A kristálytiszta vízben megfigyelhettünk több akadót is, fogtunk és megfigyeltünk több halat is. Csak a balinokat nem értjük hol lehetnek, pedig a táplálékhalak ott vannak a nád közelében.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Csónakos – meghívásos bejegyzéshez

  1. Tóth István szerint:

    Szép, gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.