Vasárnap

Mivel a szombati nap a családé volt, ezért vasárnap eredtem kedvenc ragadozóim nyomába. Tervem az volt, hogy egy kövezéssel határolt partszakaszon kezdek, az alacsony vízállás ellenére a jó időben bíztam, hogy egy-két csuka, vagy sügér étvágyát meghozza. Sajnos a parton koránt sem volt olyan jó idő, mint Veszprémben, a köd nem igen akart felszállni. A víz kristálytiszta volt, kishalaknak nyomát sem láttam sokáig, nemhogy nagyobbaknak. A víz nagyon hiányzik a kövezéssel határolt medencékből is.

Két felszerelést vittem magammal, gondolván a sügérekre is.

Az egyik helyen, ahogy dobáltam bal oldalról locsogásra lettem figyelmes, ami többször megismétlődött. Sügérek voltak, nem is kicsik! Hajtották a víztetőn az aprónépet. Mivel a kis jigfejekkel nem tudtam elérni őket, így helyet váltottam. Sajnos itt is olyan távolságra raboltak, hogy a rablások felém eső széléig tudtam csak eldobni a kis csalikat. Nagyon bosszús voltam, mert igen szép példányok is akadtak közöttük. Egy fehér kopytot aztán a partig követett két sügér, a nagyobbik kétszer meg is csípte, de nem akadt. Észrevettem, hogy a közelben maradtak, így visszatettem nekik a kis gumit, rá is mozdult a nagyobbik, de csak a csali farkát kapta el. Mivel a rablások ritkulni kezdtek, így odébb álltam, de egyik hely sem hozott eredményt.

Ezt a stéget azért szépen kivontatták a vízből télire:

Visszafelé megint megnéztem a sügéres helyet, de csak egy kikövetésig jutottam, így a “B” terv lépett életbe a helyi vitorláskikötő. Odafelé még fotózhattam egy gyönyörű nagy kócsagot, ahogy állt a szélvízben zsákmányra lesve.

A kikötőben milliárdnyi kishal állt a vízben 5-10 centis méretben. Csak úgy kopogott rajtuk a kis kopyto, ahogy engedtem le a fenékre. Két kapásszerűségem volt, de két “kabátba” fogott minibodorka és egy dévér után, már nem voltam biztos a kapások valódiságában sem.

Közben megjött szimpatikus úr a barátaival, hogy miért nem keszegezek, mert az elmúlt két napban fejenként fogtak egy-egy diszperzites vödör vöröskeszeget. Mivel ma nem ettek úgy a vörösszárnyúak, ezért az egyik pergetésbe kezdett. Illetve akkor még azt hittem, hogy ez a célja! Aztán a dobások után a jól ismert gereblyéző mozdulattokkal tépte maga felé az efzett kanalat. Szerencsére hamar megállapította, hogy nincs hal a vízben, így kisvártatva odébb, majd még odébb álltak. Érdekes volt látni, ahogy a víz tetején kisebb egyedekből álló ivadékcsapat mozgott, be be csaptak közéjük a mélyebb rétegekből fél kiló körüli vörösszárnyú keszegek. Mivel igencsak ment az idő én is helyet váltottam, aminek meg is lett az eredménye egy sügér képében.

Örültem, hogy végre meg van a csapat, csak arra nem gondoltam, hogy elsőre pont a bandanagyot csíptem el. Olyan pici sügérek voltak a pályán, hogy a mini twisterekkel, gumihalakkal sokszor 50 centit rohantak odébb, még sem akadtak meg, így tömérdek lemaradásom volt. Összesen 8 darabot sikerült megfognom, amiből talán a nyolcadik volt hasonló méretben, mint az első.

Nem zavarta őket a vékony fonott és a kapocs sem a tiszta vízben, hiszen folyamatosan rohamozták a csalikat, egyszerűen túl kicsik voltak. Aztán újabb két szimpatikus úr közeledett, akik a keszegfogási lehetőségekről érdeklődtek, mivel úgy hallották nagyon megy. Segítőkész akartam lenni, mutattam nekik merre fogták őket. Egyszer csak amikor arra néztem vettem észre, hogy nem bottal, hanem kishalfogó hálóval keszegeztek, szerencsére eredmény nélkül. Aztán a köd felszálltával, eljött az én időm is, fel kellett szállnom a veszprémi buszra, mivel a kölyöknek túrógombócot ígértem vacsorára, annak az elkészítése pedig az én feladatom. Ha előbb megtalálom a sügértanyát biztos többet fogtam volna belőlük, de legalább tudom, hogy legközelebb merre keressem őket, már, ha megint beengednek!

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) Vasárnap bejegyzéshez

  1. kisgyerek9 szerint:

    nah igen…diszperzites vödörre való fehérhal…gondolom kellett a disznóknak, merthát a keszeget mégis csak szar enni, annyi szálka van benne, meg a szomszéd se veszi meg

  2. pecazz.blog.hu szerint:

    nem számít a szálka ezeknek.

    • steveolsonhun szerint:

      Az ilyen tiszta vízből télen fogott keszeg a legfinomabb frissen sütve. De egy vödörrel minek!? 10-15 darabból jól lehet lakni 3 főnek! Azt meg meg ne magyarázzák, hogy minden nap sült keszeget esznek!

  3. steveolsonhun szerint:

    Ez a diszperzites vödör felénk ilyen szállóige! bár nem csak felénk, mert a patakon múltkor a srác is avval dicsekedett, hogy tele fogta sügérrel! Lehet akár státusz szimbólum is! Akinek diszperzites vödre van az rossz ember nem lehet? 🙂

    • kisgyerek9 szerint:

      nem értem én ezt a diszperzites vödröt…miért nem visz teszkós szatyrot…az legalább elfér a zsebében…
      amúgy szerinted ezek érzik a különbséget a nyári lehámlott bőrdarabokon hízott és a hideg-tiszta vízben fittneszező keszeg íze között…ez csak az olyan végtelenül finomított, árisztokrátikus ízlésvilágú, úrizáló pergetők és legyezők számára jelent különbséget…nekik ez kaja, amit a diszperzites vödörből mertek ki (a disznók elöl)

  4. kisgyerek9 szerint:

    az egyik botod, nem egy berkley?

  5. kisgyerek9 szerint:

    és még egy kérdés: az egyik fejléc-képen a csukából kilógó támolygó nem egy Kostal előkén lóg? hol veszed? én itt Baranyában nem találok…

  6. Az egy pozitív tényező, hogy ennyi sügeret ad a víz, az állomány egész szép lehet, pedig a sügér érzékeny hal. A diszperzites vödör mifelénk is mértékegység….

  7. Atyafi szerint:

    Hihetetlen, hogy ekkorka kis sügerek befalnak egy ilyen nagy gumiszörnyet. Beszarás!

  8. Csaba szerint:

    Nagyon jó kis írás és tetszik a blogod is 🙂 üdv. CSaba

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.