Kirándulós vasárnap

Vasárnap a családé volt, némi pecával megspékelve. A Balatonedericsi Afrika Múzeum volt az első célpont, aminek a megtekintése után, gyalog átmentünk Szigligetre, és közben a kölyök meghorgászta az összes kis patakot, szigorúan a 71-es út alatt, ahová a balatoni jegy érvényes. A patakok a Lesence, Kétöles és a Tapolca voltak. Csontival spiccbottal, kis vörösszárnyúakat, és egy sügéret sikerült ideiglenesen zsákmányolni. Láttunk néhány fenékjáró küllőt, kárászokat, és talán kis domolykókat is, de abban nem vagyok biztos. Sajnos mire a Tapolca patakot elértük eleredt az eső, így a várba már fel sem mentünk, mert a család kétharmada megszavazta, hogy nem kívánnak rommá ázni. Így megegyeztünk, hogy a várba egy másik alkalommal visszajövünk. Én meg lehet, hogy visszajövök és UL cuccal végigjárom a patakokat, hátha akad valami jobb hal is.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Kirándulós vasárnap bejegyzéshez

  1. qvik szerint:

    Jó helyeken jártatok, szeretem azt a tájat (ősztől tavaszig).
    Afrika Múzeum, mongol tevével. 😀
    Akkor voltam ott utoljára, mikor még élt az öreg (Nagy Endre), hattyúkat vittünk neki. Már nem hiszem, hogy élnek, pont 20 éve volt.

    • steveolsonhun szerint:

      Hattyúk már nem voltak csak azok a szerencsétlen struccok! A hím az totál idegbeteg, ha közel mész elkezd fújni, és izomból rúgja a vasrácsot.
      Mondjuk szar lehet nekik bezárva az biztos!

      • qvik szerint:

        Ki kéne engedni. Rendezné a látogatókat. 😀
        Amúgyis nagy divat lett most a strucc, meg az emu. Itt már több tanyán is tartják. De valahogy én most rackára gyűjtök ( a peca mellett persze 🙂 ), jó raszta szőre van! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.