Április 27.

Nem vagyok egy babonás ember, talán pont ezért imádom a fekete macskákat, de a 27-es szám végigkíséri az egész életemet! A fiam ma 11 éves, a feleségem és jó magam is 27.-én születtünk csak más hónapban. Rengeteg pozitív dolog köt ehhez a számhoz. A legutóbbi, hogy kisfiam első NBII-es bajnoki gólját is mikor lőtte volna, mint a 27. percben. És akkor itt a mai reggel! Egyszerűen késztetést éreztem, hogy reggel négykor keljek! Horgásznom kellett! A nyelet megragasztottam, úgy néz ki jó is lett. A kapocsba 6-kor kedvenc nimfám került, ami a balatoni sügéreknek is nagy kedvence. A mai napon szerencsére a tilalmas halak békén hagytak. Egyetlen olyan kapásom volt összesen ami süllő, vagy kősüllő lehetett. Összesen 7 darab sügéret sikerült ma reggel elkapnom. Egyből az első egyben az egyéni rekordomat is jelentette a maga 25 centiméterével. A kamera még nem volt bekapcsolva, így róla felvételem nincsen, de olyan erővel vágott oda a csalinak, és úgy tépte a féket, hogy először csukának véltem. Több kisebb sügér között jött még egy 19 centiméteres, az utolsó kapás pedig keretbe foglalta a ma reggeli horgászatomat. Sikerült beállítani az új egyéni rekordomat egy újabb 25 centiméteres példánnyal, amely az aljzatra leengedett nimfát hörpölte fel.

Nagy szerencsém, hogy a Balaton mellett dolgozhatok, és az is, hogy a feleségem ilyen jó fej, ezen a héten már a harmadik hajnalt töltöttem a vízen.

Kategória: Balaton | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Április 27. bejegyzéshez

  1. Mekkora sügér! Ez igen! Ha mind ekkora lenne…
    Tényleg szerencsés vagy, hogy a Balatonon tudsz horgászni, évente nekem is megadatik néhányszor.

  2. Dasta szerint:

    Szia, először is nagyon tetszik az írás,
    Az lenne a kérdésem hogy ezt a nimfa csalit csak ilyen fel le mártogatásra szoktad használni?
    Úgy nem lehet használni mint egy sima twistert?(távolabra dobni és ugy)

    Milyen sügérezős csalit szoktál még használni?

    Üdv:
    D

    • steveolsonhun szerint:

      Szia!

      Lehet úgy is. Péntek délután is fogtam egyet azzal a módszerrel.
      Relax kopyto a kedvencem, meg vannak kis twisterek, amik sokszor működnek.

      Ez a nimfa egy újdonság, viszonylag kevesen használják, ezért működik ennyire.

  3. kisgyerek9 szerint:

    szóval egy horgász mögé kell egy feleség is. Hihetetlen, hogy mit el nem néznek a hobbinknak 🙂

Hozzászólás a(z) steveolsonhun bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.