Egérkéből kapitány lett

Múlt héten, ahogy mentem melózni az egyik ház előtt az utcán hevert Egérke. Gondoltam a házban lakó kisgyerekeké lehet, így feltettem a kapuoszlopra. Tegnap egész napos csónakos – stéges pecán voltam a Balatonon, és egy hét múltán egérke ronggyá ázva, szarrá fagyva ott feküdt az oszlopon. Megsajnáltam szegényt, így magammal vittem, és kineveztem segédtisztnek. Aztán ahogy leértünk és elkezdtem merni a csónakot, ő meg hajtogatta, hogy: “Mer, és ürít” Mer, és ürít!” Már tudtam, hogy fordított lesz a helyzet, és Egérke lett a kapitány!

A peca maga elég szarul kezdődött, mert beszakadt alattam az egyik stégdeszka, így fél lábbal lezúztam a víz irányába. Most is sajog a combom! A folytatás jobban sikerült. Tiszta volt a víz, ahogy mentem kifelé rengeteg vörösszárnyú, és egy kis csuka rebbent szét. A nád előtt kicsit zavarosabb volt, de csukára még pont megfelelő. Szél nulla, felhős égbolt, így tökéletes volt az idő.
A második öbölben volt egy finom ütésem. Sügérre gyanakodtam, helyette egy 60-as forma csuka jött a villantó után. Sajnos bármit trükköztem nem vette fel, pedig mindent megtettem, amíg a kezem, és a bot hossza engedett. A csuka végig követte a csalit, majd amikor nem volt tovább elfordult. A következő öbölben 10 dobás után a csónak alól rongyolt ki egy méretforma. Aztán szép lassan végigértem a mélyebb szakaszon, mielőtt megfordultam volna, még dobtam egyet egy teljes terjedelmében víz alatt fekvő stégláb mellé, és leverte a csuka a beeső kanalat. Először nem tűnt olyan nagynak, de aztán ment mindenfelé, húzott rendesen. Begyakoroltam, hogy kell félkézzel súlyt letenni, és lapátot útból elrakni. Aztán megküzdöttem a csuka csónakba vételével is. Piros körömlakkal tuningolt Ottó féle arany kele volt a nyerő. A csuka egyéni rekordom (természetes vízen) a 72 centijével, 4 felettire saccoltam.

Kajáltam, és megnéztem a sekélyest, ahol egy csuka feküdt a hínárban, de nem tudtam kapásra bírni. Az egyik stégnél egy stéghez kötött zsinórba akadtam, amin két horog figyelt kishallal. Mivel leszakadt a stégről, így kivettem (talán ez nem számít sorhorognak, így addig birtokoltam, míg egy öregnek nem adtam kikötés után a stégen).

Tartottam egy felfedező túrát is. Megnéztem a vitorláskikötőt, és több stéget is, de eredmény nem volt. Visszafordultam, hogy ránézzek a belső öblökre is. Tiszta CTI, amit ott láttam a milliónyi kishallal, köztük 25-30-as vörösökkel. Sajnos nem kellett nekik a gumi. Az egyik öbölben aztán egyszerre három 50-es forma csuka követte a kanalat! Ilyet még életemben nem láttam! Az egyik lefordult, a másik kettő addig jött a kanál után, míg bele nem akadt a víz tetején keresztbe fekvő nádszálba. Aztán a másik is elfordult, de a harmadik 5 centiről nézte az elakadt kanalat. Nem tudtam kapásra bírni őket a nádszálak miatt, de látványnak sem volt gyenge. Pár dobás után léptek. Nagyon sok rablást halottam a belső öblökben, már értem, hogy a nagy csuka miért evett foghegyen és a másik miért nem verte le a kanalat, szerintem dugig voltak keszeggel. Az egyik öbölben egy két tenyérnyi farok távolodott jobbra, nem volt gyenge!

Egy 35-ös formát tudtam még átverni, meg 20-25 apró sügéret, aztán eltűntek. Így felfedező túrát tartottam, és találtam rengeteg olyan öblöt, ami jövőre kiváló UL placc lesz vöröskeszegre, sügérre.

Kettő fele kikötöttem és a csónakok között fogtam még vagy 10 sügért, közte két szép termeteset.

Jó kis peca volt!

És, hogy miért vérzett? Kiharaptam a máját! lol

Viccet félre téve kicsit dobálta magát a csónakban, nem volt egyszerű lefogni egy ilyen csupa izom sikamlós testet a vizes, iszapos csónakdeszkán. Talán attól indulhatott el a vérzés, más ötletem nincsen.

Jó idő, csodás égbolt, őszi színekben pompázó nádas, koponya, és a kapitány. Micsoda harmónia! Mi kell még? 🙂

Kategória: Balaton, csónakos, csuka, sügér, UL | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

42 hozzászólás a(z) Egérkéből kapitány lett bejegyzéshez

  1. Bogyó bácsi szerint:

    Szia Feri!
    Gratula a rekord csukához! Gyönyörű jószág…
    Üdv.
    Tom
    pecazas.blog.hu

  2. KorvinST szerint:

    Mi kell még? Pár legyes vörös a nagyok közül, lehetőleg látott halra dobva.. 😀
    Csak húzlak. Gratula.
    Gyönyörű csuka.

  3. Tökös szerint:

    Most néztem a vidit, nagyon szép az a csuka! Meg is jött a kedvem a pecázáshoz. Kár hogy itt a tengerben semmi méretest nem sikerült megakasztanom. A cikk is jó, így tovább.

  4. McFly szerint:

    Kemény látvány a halálfejes póló-Egérke kombó! 😀 😀 😀

  5. foldisfly szerint:

    aztaku*va 😀 cíphal! kár, hogy még nem találkoztam ilyen arcával a víznek. de ami késik..
    gratulálok! jó peca!

  6. Largemouth szerint:

    Jóóóóóó ! Király peca lehetett 🙂
    Gyönyörű csukker !!!
    Nagyon tiszta a Balcsi…
    Gratula!!!

    Máté
    largemouth.blog.hu

  7. atyafi szerint:

    szép nagy zs krokodil!

  8. zoli szerint:

    Nagypályás! Gratulálok!

  9. H. Pista szerint:

    Ez már szép jószág.
    Kérhetnék tőled egy kis tanácsot? UL orsót szeretnék venni, mivel megfertőződtem 🙂 [részben a te “hibád” is 😀 ] Bot úgy fest, hogy megvan ( Awa-Shima Q-Light 2,4m 1-5g) de ilyen kis méretben orsókról semmi tapasztalatom sincsen. Ha tudnál, olyan típusokat említeni amik neked vagy más UL pecásoknak bevált, azt nagyon megköszönném. Árban max 12-14 ezer a keret, és a súly is lényeges. Előre is köszönöm.
    Üdv.: Pista – piranhafishing.blog.hu

    • steveolsonhun szerint:

      Szia!

      Egy éve UL-ezek, úgyhogy nagy tanácsokra ne számíts tőlem.
      Én mitcell avocet goldIII vettem mert mitchell botra az dukál, meg van egy exage FAm. Mindkettő 1000-esben. A tiédre szerintem minimum 2000-es dukál.
      Ha rám hallgatsz, akkor keresd meg az igazit! 🙂

      • H. Pista szerint:

        Már meg is van. A bot is és az orsó is, és már a próbadobások is megvoltak. A bot az említett awa, az orsó pedig egy 2000-es Perfect Power Spin, súlyban nagyon jól kiegészítik egymást, dobástáv 0.16 os monofillal, és egy 2 grammos Salmo Tiny-vel 20-22 méter. Nagyon tettszik a cucc és remélem még idén sikerül is fogni vele valamit 🙂

  10. H. Pista szerint:

    És már az első hal is megvan vele 🙂 Első jiges dobásra !

  11. bandita szerint:

    Szép hal, szép hal, de ha nem tudod rendesen fogni a csukát, akkor minek veszed be a csónakba? 😀 Szépen szájszélbe akadt, mégis kopoltyúból vérzett, ez sem fog már leívni… Ha egy ekkora csukát beveszel a csónakba, akkor legalább takard le a szemét kéztörlővel és akkor nem töri össze magát. Majd egyszer biztos eljutsz oda, hogy egy kép miatt nem töröd a halat. Ráadásul volt róla videó is, dehát nyilván tele kellett szórni a képpel a netet…

    • steveolsonhun szerint:

      Kedves Bandita!
      A nagyobb csukáknál elég gyakran előfordul tudtommal ez a jelenség, mármint az hogy bevéreznek ilyenkor. Talán a stressz, a nyomáskülönbség okozhatja nem tudom, nem vagyok szakember. Ezekben a napokban fogott egy barátom teljesen más vízen több hasonló méretű csukát szintén szájszélben akadva partról. Ő ugyanezt a jelenséget tapasztalta. Az meg, hogy tele kellet lőni a netet képekkel? Amint látod összesen két kép készült róla. Egyiken a deszkán fekszik, másikon a kezemben van. Hogy rosszul fogtam ebben egyetértek, de siettem, hogy minél előbb visszakerülhessen.
      Az azért érdekelne, hogy szerinted miért nem fog már leívni?

  12. bandita szerint:

    Látszik a videón is, hogy a szilvány sérült, mert minden egyes kopoltyúmozgatásnál pumpálta a vért, ezt meg igen ritkán szokták túlélni, de persze ne legyen igazam. Elúszni elúszik, de utána nagy eséllyel belepusztul. Mondjuk hideg vízben jobban bírják, tavasszal-nyáron, kora ősszel ezt feleslegesen engedted volna vissza, így talán van esélye. Itt nyomáskülönbségről nem beszélhetünk, mert sekély vízből jött. Nekem még sosem vérzett be egy csukám se csak úgy, pláne nem a szilványnál, úgyhogy nem is értem miről beszélsz.

    Nem a képek számáról, hanem az oldalak számáról beszélek.

    • steveolsonhun szerint:

      Egyet azért nem értek veled kapcsolatban! Mindig, mindenben csak a negatívumot véled felfedezni, ahogy ez korábban is történt!
      Kérdezném: Hol voltál akkor, amikor az egyik általam szerinted világgá kürtölt “kedvenc helyedet” a Fűzfő és Kenese közötti kövezést és az általa behatárolt élővilágot próbáltam valahogy “megmenteni”? Akkor miért nem szóltál hozzá? Miért nem nyilvánítottál véleményt? Miért nem segítettél? Az előző fél évben nem tudtál belekötni semmi írásomba se? Most ideje volt gondolom!
      Elismertem lehet, hogy hibáztam a csukával kapcsolatban, mert rosszul tartottam meg, És igen dobálta is magát egy kicsit, ahogy írtam is. Szerintem a hideg vízben hamar regenerálódott egyébként. Nekem nem az első olyan csukám, ami nem torokra akadt és mégis vérzett. Sőt fogtam olyat is, ami a fárasztás alatt annyira felhevült a sokktól, hogy nem tudott elúszni. de fogtam már olyat is, aminek a szilványa kilógott a kopoltyúfedél alól, el volt szürkülve, mégis vidáman odavert a csalinak. Ahogy fogtam már fél szeműt is. A csuka nagyon szívós állat, ennek ellenére legközelebb megpróbálom ezt a hibát nem elkövetni.

  13. bandita szerint:

    Azt gondolsz, amit akarsz. Szíved joga. Csak ha már a neten éled ki a horgászélményeidet, akkor viseld el, ha vkinek nem tetszik, hogy egy képért kicsinálsz egy ilyen szép csukát. Feleslegesen kár elpusztítani. majd ha fogsz 20 ekkorát akkor majd nem kell lemérni
    hogy a haverok is elhiggyék

    De akkor beszéljünk a kazetták feltöltéséről. Klassz dolgot csináltál, csak szart sem ért. Pont az történt, amiről írtam a múltkor. Stresszeltél rengeteget, telefonálgattál, szervezkedtél, aztán tegnap pont arra járva láttam, hogy színültig van minden kazetta iszappal. Megérte? majd biztos megint jön, hogy igen, mert beszéltek róla, máskor ezt majd nem, stb, stb.de az eredmény ugyanaz.. ez egy következmények nélküli ország, az is marad, ha fejen állva ugrálsz, akkor is.

    • Rezesrobi szerint:

      Bár nem hozzám szóltál, azért jelezném: pontosan az emberek ilyesforma bugris hozzáállása miatt marad hazánk “következmények nélküli ország”. Ha nem egy vagy kettő horgász “stresszelt” volna az ügyön, hanem ötezer, akkor másképp állna a dolog. Ha nem egy vagy két ember menne ki sztrájkolni az utcára, hanem néhány millió, akkor kedvenc politikusaink is jobban be lennének szarva, és nem tehetnének meg mindent velünk kényük-kedvük szerint.

  14. atyafi szerint:

    Egyetértek Banditával! De szerintem nem csak a kopoltyúja sérült, hanem emellett még PTX-et, heresérvet, fitymaszűkületet, léprupturát, tüdőembóliát és gégegyulladást is kapott. Ha túlélte is biztosan évekig járhat pszichiátriára a Tihanyi-kútba dr. Harcsa Hedvig magánklinikájára.
    Üdv

    • McFly szerint:

      Engem a csukamatrac hiánya zavar nagyon. Meg ugye a szájfertőtlenítő. Meg a szilványvisszavarró-sebészkészlet. Meg a csók a csuka csőrére visszaengedéskor…

  15. bandita szerint:

    óóó! már vártam a haverok hadát 😀

    Mcfly! a nickneved alapján legyezel. mondjuk elmész egy jó legyes vízre külföldre és ezt műveled ott egy kapitális sebes pisztránggal, valószínűleg hazáig kergetnek még a bosnyákok is, de valószínűleg a hazai legyes barátaid is csak hentesnek fognak hívni egymás közt… 😉 Vagy Te kibaszod a pisztrángot a partra, megvárod, amíg minden nyálkát ledörzsöl magáról, aztán centized, majd visszarúgod a vízbe vérző kopoltyúval? Ugye, hogy nem. Milyen érdekes, hogy mindig az üléspont határozza meg az emberek álláspontját… Egy villantós csuka nem érdemel ugyanolyan bánásmódot, mint egy legyes pisztráng? Rasszista vagy haver nem kicsit. 😀

    Rezesrobinak meg csak annyit, hogy én nem minősítettem itt senkit . Pontosan miben merült ki a bugris hozzáállásom? Hogy feleslegesen nem verem a habot, mint egyesek? Tényt állapítottam meg. Pörgött a dolgon, az eredmény ugyanaz lett. Számomra ez vihar egy pohár vízben…

    • McFly szerint:

      Nem kevés frusztráció van a szavaidban, az biztos. Csak egy dolgot tudok hozzáfűzni: közel sem vagyok a haverod. Ezt jobb, ha figyelembe veszed.

  16. bandita szerint:

    Szabadnapos pszichológushoz van szerencsém? Miért is vagyok frusztrált? Mert szóvá tettem, hogy ha valaki nem tud a hallal bánni és egyébként vissza akarja engedni, akkor 1 fénykép miatt nem érdemes kinyírni? Mekkora paraszt vagyok! De tényleg! 😀

    A lényegre nem válaszoltál, ennyi. Vagy úgy vagy vele, hogy amíg külföldön vagy, addig még a vízben kifordítod a horgot a szájából, itthon meg úgyis mindegy?

    Valóban nem vagyunk haverok, meg nem is leszünk. Utálom a képmutató embereket…

  17. bandita szerint:

    Bakker megnéztem az oldalad, erre mit látok: Szerelmem Bosznia 😀 Kiszámíthatók vagytok Ti legyes srácok… Egész kultúrált képeket láttam, egy pérnek, meg pisztrángnak se volt kiszakítva a kopoltyúja, nem pumpáltak vért magukból, szákra voltak téve, ez igen! A balkáni halaknak jár, szegény balatoni csukának meg nem? Illyyyyet! 🙂 Ugye nem csak Boszniában bánsz így a halakkal, hanem a Balatonon is?

  18. bandita szerint:

    Na elolvastam a dropis cikkedet (tényleg röhej ez a szó :D) és megkaptam a választ. Egy bilincsre felfűzve 4 köves… 😀 Úgy látszik a balatoni halak tényleg nem érdemelnek normális bánásmódot. Mondom én, hogy rasszista vagy! 😀

  19. bandita szerint:

    Szóval Mcfly? Nem válaszolsz? Hogy van az, hogy a bosnyák pisztráng segge alá vizes mohát tolsz, a balatoni kövest meg csokorba tűzöd, mint egy virágkötő? Ez így rendben van?

    Válaszolsz, vagy nem? Are you chicken, McFly?

  20. atyafi szerint:

    De jó Neked Sztivikém, hogy minőségi kritikusod van! Ha rám hallgatsz megbecsülöd!

  21. ludd tábornok szerint:

    szia Steve! Szeretném megkérdezni, hogy a videóidat milyen programmal szerkeszted.

    ezer kösz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.