Tüskés, csíkos lufival álmodtam

Ma pecáznom kellett, mert holnaptól rablóhalas tilalom. Szerencsére úgy alakult a délelőtt, hogy a 12:30-as vonattal már Csopak felé robogtam!
Jó jel volt a millió kishal, és egy zacskóban lógó két kilónyi vergődő keszeg, annyiban, hogy volt bent hal.
Az első leengedésre kapásom volt fehér twisterre,úgyhogy jól indult a peca is.

P2282409Aztán amilyen jól indult olyan nehezen akart folytatódni! Kristálytiszta víz, verőfényes napsütés,így a sügérek óvatosak voltak. Rájöttem, hogy a sötétebb nádlyukakban kell, hogy keressem őket. Fogtam vagy 20-25 apróbbat. Nimfára jött végre egy jobb is.

P2282411Aztán még egy.

P2282413

Aztán épp csalicserén gondolkodtam, mert nem nagyon jöttek, amikor egy kisebb elé lógatott fehér twisterre megjelent két 30+os óriás, és egy 20+-os “kisebb”. Majd beszartam a látványtól! vagy 5 percig trükköztem, mindent megpróbáltam, de csak addig jutottam, hogy a 20+-os egyszer beszívta a twister farkát.
Mire elmentem másik csaliért leléptek! Sírni tudtam volna! A két nagy sebhelyeshátú öregből bármelyikért odaadtam volna a fél karomat! wink
Nem sokkal később volt még két egész jó akasztásom, ami lemaradt. Aztán három horgász közeledett a stégbejárón, aminek nem igen örültem, de abban a pillanatban a kis pálca brutális ütést közvetített, egy iszonyat kövér lufiszerű sügér torokra vette a kis fehér twisteremet!

P2282416 P2282418 P2282419 P2282420 P2282424Bónuszhal a végére.

P2282422

Kategória: Balaton, parti, sügér, UL | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Tüskés, csíkos lufival álmodtam bejegyzéshez

  1. kisgyerek9 szerint:

    grat. a lufiból lehet arra következtetni, hogy a sügerek is megindultak üzekedni? vagy csak egy kivételesen dagi példánnyal hozott össze az élet?

  2. qvik szerint:

    Na, áruld el, hogyan fújtad fel? 😀
    Vagy csak tele volt ikrákkal? S nem ettél kaviárt? 🙂

  3. KorvinST szerint:

    Ilyenkor legszebb a Balaton. Kummára irígyellek.. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.