Letiltalak a karikázásról!

Vasárnap hajnali 6 órakor Csopakon találkoztunk Péterrel egy botbiznisz (illetve kettő), és egy sügérpeca ürügyén. Én a tőle vásárolt rövidebbik pálcát teszteltem elsősorban a tőlem már megszokott ánuszrózsa csalival, ő pedig gigasügér reményében érkezett a Balatonra. Kristálytiszta volt a víz, a szél sem fújt annyira, mint ahogy azt az erőlejelzés ígérte, így először bánkódtam, hogy otthon hagytam a csónakos felszerelést, de aztán az első sügér jó kedvre derített, nem beszélve a közben a stégre érkező nagypapa + két unoka által előadott show műsorról! 🙂

P9220968

Az előadás a: Szopassuk meg ma is az öregasszonyt (ő volt a nagymama) mondattal kezdődött! – Itt nagypapa a megpucolandó hal mennyiségére gondolt, merthogy azt az öregasszonynak kell megpucolnia. 🙂

Majd a szerelések összeállítása következett.

P9220970

Papa mi van ezzel az orsóval?

Papa erre fennhangon üvöltötte, hogy ha nem szedik össze magukat a gyerekek, és nem tanulják már meg kezelni az eszközöket, akkor: Le lesznek tiltva! – mármint a horgászatról, mint később kiderült. Csóri kisgyerek honnan tudhatta volna talán 10 évesen, hogy nagypapa az orsó hajtókarrögzítő csavarját meglazította, és a kart az orsóra hajtotta, hogy kisebb helyet foglaljon.

P9220971Botok készen álltak a kis srácok a kukoricára szavaztak, de nagypapa leosztotta őket, hogy ilyenkor élőcsali kell, hiszen lehűlőben van a víz, egyébként se magyarázzanak, mert le lesznek tiltva! 🙂

Végül megegyeztek a csontiban, és gilisztában, egészen addig, míg a mellettük horgászó helyi erő ki nem fogott zsinórban egymás után a durung motyóval kukoricával egy szép vöröst, majd egy kárászt, egy kapitális bodorkát, és egy jó 70 dekás dévért. Itt nagypapa értetlenkedett és felszólította a gyerekeket a csalicserére.

A kisebbik kölyöknek kemény fenekező cucc jutott, alig bírta el szegény, így belehúzta a stég előtti hínarasba, ami után nagypapa nyaklevessel jutalmazta, majd újabb letiltást helyezett kilátásba, miközben korholta a gyereket, hogy miért nem karikázott gyorsabban! Kikövetkeztettük, hogy a karikázás nem lehet más, mint az orsó tekerése. 🙂

P9220973Itt már nem sok kellett hozzá, hogy sírva fetrengjünk a röhögéstől! 🙂

Nagypapa közben közölte, hogy ezek a kurva halak bizony csak piszmognak, így nem tudják megszopatni az öregasszonyt. Rendes kapás meg majd biztos akkor lesz, amikor épp elmegy a bot mellől.

A következő pillanatban bevágott, de halat nem, csak hínarat fogott, így magát is letiltotta két percre. 🙂 Mivel a sügérek leálltak, és már nem bírtuk tovább nagypapát, ezért felhívtam Hutit és a segédletével bejutottunk egy újabb helyre, az ő csónakkikötőjébe. Közben azt beszéltük Petivel, hogy ebből a két srácból milyen pecás lesz majd? Két verzió lehetséges szerintem: 1.) Semmilyen! 2.) Ugyanolyan kretén, mint az öreg!

A második spoton is fogtunk sügéreket, de jobbára kicsiket. A nap nagyon erősen tűzött, és a halak sem hülyék! Tutira láttak minket! Az első és a második helyszínen is láttunk igazi gigasügéreket, a második spoton pedig gigant naphalakat, de szartak a fejünkre!

P9220975Lassan indulnom kellett, így elköszöntünk Hutitól, és megnéztünk egy számomra szintén új helyet. Peti épp mondani akarta, hogy ez a hely neki nem jön be, amikor megfogtam az első sügért. Ezen fellelkesülve Peti hármat is kicsapott, közte a nap halát, egy igazán dagadt 25ös példányt, aminek persze nagyon örültünk mindketten.

1239487_593689944027379_1874604320_n P9220977

Este aztán a fészbukot felcsapva látom ám, hogy az “ánuszrózsa szállítóm” végre kipróbálta a technikámat az ő hajókikötőjükben is. Ezt írta:

Sztívesen sügereztem kicsit.

2-6-ig ebéd után kiszaladtam a kikötőbe sügerezni. Más esély nem volt, hatalmas szél tombolt. Összesen kb. 40 darabot fogtam spiderrel. Működik mégis, csak úgy kellett csinálni ahogy Feri mondta. És ami a legjobb a haramda ezeknek 20+os volt, és 4db 25+os jött. Igazán jó nap volt!

1276549_10202110750037247_1947109040_oBrutál nagy dögöket fogott!

Szóval most Bandit, és Pétert is letiltottam egy időre a Balatonon történő karikázásról! 🙂

Jobban teszitek, ha gyorsan karikáztok, mert mindenki le lesz tiltva! 😛

Kategória: Balaton, parti, sügér, UL | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Letiltalak a karikázásról! bejegyzéshez

  1. Ez hatalmas! 😀 Bandit már elméletben párszor tuti letiltottad 😀 😀

    • steveolsonhun szerint:

      Akkor még meg sem említettem a következőket:

      Direkt ilyen rövid ez a bot vagy eltörtétek? (Persze eltörtünk mindketten egyszerre! 🙂 )
      Lehet fogni legalább kishalat?
      Azzal a ronda valamivel nem is lehet halat fogni! (ez volt a csali)

  2. feregabo szerint:

    Ezen én is sírtam a röhögéstől, pedig ott se voltam. Kösz.

  3. KorvinST szerint:

    Instant morning happiness. 😀
    Köszi

  4. McFly szerint:

    Ez nagyon jó! 😀

  5. atyafi szerint:

    Édes,kis …szom! Ájrópúniós pénzbül kőne ásni egy árkot, ami összekötné a Balatont a Pécsi-tóval. :-O
    Micsoda figurák. :-O

  6. atyafi szerint:

    Ma újraolvastam. Egy re jobb! :-O

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.