Négy napos ünnep

Csütörtök:

A csónak kimerése után mivel csak elsőfokú volt a viharjelzés ezért kihajóztam. A szél lökésekben érkezett, de voltak szélcsendes periódusok is. A dombok, a parti fák, és a nádas valamelyest lassította az erejét. A víz átláthatósága megfelelőnek tűnt, a babahalrajok is jelen voltak. Jobbra vettem az irányt. Egyrészt a sügéres öböl miatt, másrészt ha megjönne a jósolt erős észak, északnyugati szél, akkor pont a kikötő irányába sodorjon engem. A sügérek jelen voltak, bár nem olyan nagy számban, mint az elmúlt alkalmakkor. Fogtam belőlük szép számmal, és közben azért dobtam párat csukára is, de a kanálra nem volt érdeklődés. Egy idő után a csalicserék ellenére a kis csíkosok megunták a baszogatást, így a kapások megszűntek. Csorogtam odébb. Minden öblöt először kanállal, majd az UL gumis cuccal dobtam meg. Az egyik ilyen öbölben aztán a beeső süllyedő nimfa mintha megakadt volna valamiben, de aztán az akadó megindult. Nagy szerencsém volt, mert a finom cucchoz képest igen szép csuka állal verte le a csalit, így nem tudta elmetélni a vékony fluorocarbon zsinórt. Egyébként volt már több ilyen állas csukám idén kanálra is.

A hátralévő idő elég eseménytelen volt. A csukák nem voltak aktívak, és a sügérek is eltűntek. Az eső is elkezdett esni, a szél is kezdett feltámadni, így a kikötés mellett döntöttem.

Péntek:

Pénteken a fiamnak meccse volt az egyik balatonparti településen, így előtte a szakadó esőben, és igen erős szélben az ottani mólón horgásztam 2,5 órát. Ahol igen fakó, szinte csíktalan mólólakó sügéreket sikerült elcsípnem a kegyetlen szar időben.

Szombat:

Aznap nem horgásztam, viszont elkészítettük az első cserépkályhában sült házi pizzánkat, ami nagyon finomra sikerült. 😀

Vasárnap:

A wobblermánia blog szerkesztőjével volt egy közös pecánk. Nem kis út volt ez neki, így mindenképpen szerettem volna, hogy sikerüljön fognia is valamit.
A peca szarul kezdődött, mert hozott nekem egy hendméd bokorugró wobblert, amit letett nekem (azt hittem a stégre), míg kimertem a csónakot, és pakoltam. De kiderült, hogy az evezőmre tette, így sajnos a Balaton martaléka lett! 😦

Jobbra indultunk, és a sügéres öbölben volt sügér. Ketten fogtunk kb. 20 darabot, de nem volt az igazi sajnos! A víz koszos volt, kishalaknak, rablásnak nyomát sem láttuk! 😦

Jobbnak láttam a csukák után eredni, de a kisvizes oldal nem volt nyerő a mai napon. Egyetlen kapással megúsztuk a dolgot. Visszafelé a sügéres öbölben már nem fogtunk semmit sem, a stégről pecázók is panaszkodtak, de mi nem adtuk fel. Elértünk egy öblöt, ahol a nád sűrűjében rabolt a sügér, és láttunk ivadékhal mozgást a nád előtt. Kapásig itt ugyan nem jutottunk, de a következő öbölben egy jó 70es csuka felszínig követte a kanalamat. Mindketten tisztán láttuk a dolgot. Tamás mondta dobjam neki vissza, hátha. Én mondtam, hogy az ekkorák nem igen szoktak újra támadni és tuti látott ő is minket, de persze közben lendült a kanál a fordulás mögé két méterrel. És pont amikor odaért a fordulás helyére, és amikor ki mondtam, hogy nem nagyon szokott, na akkor törölte le a csuka a kanalat. Gyönyörű 72 centis egészséges csuka torokra vette a szokásos kelét. 😀

Kicsit fölpörögtünk mindketten, de hiába a következő óra megint eseménytelenül telt el. Mígnem eljutottunk egy öbölig, ahol idén már több csukát is fogtam. Ez amolyan 1 emberes 1-2 dobásos öböl, így betolattam, hogy Tomi dobhasson. Beejtette a gumit, ahová mondtam, és BÁÁÁÁM! Persze nem nagy csuka volt a tettes, hanem egy 45-50-es forma, de akkor ott jobban örültem annak a csukának, mint a sajátomnak! Tomi nevetve mondta, hogy ez így elég vicces volt, hogy ott, és akkor, és úgy… 😀

Sajnos közben feltámadt a szél, de visszafelé csorgásból egy pillanatra akasztottam még valami testesebbet, de csak egy röpke pillanatra volt meg.

Ami tetszett a napban, hogy Tomi végig kitartott az elképzelése, és a csalijai mellett, nem fogadott el sem sügéres gumit, sem kanalat, és bár kis segítséggel de a saját békatalpú gumijával csak meg fogta a hőn áhított első (de szerintem nem utolsó) balatoni csukáját! 🙂

Kategória: Balaton, csónakos, csuka, sügér, UL | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Négy napos ünnep bejegyzéshez

  1. Tamás szerint:

    Szia!
    Ügyesek voltatok.Én reggel 6-tòl 10-ig dobáltam a …….-öblöt vasárnap,eredménytelenül. Végigdobáltam kelével a nádast majd thrillel a nyìlt vizet és még csak rablást sem láttam. Horgásztál már felénk?Gyönyörű,sűrű nàdas ez is….
    Üdv.

  2. Dani szerint:

    Szia!
    Ájj, de szép csukák… idén annyi kicseszett velem, hogy az már vicces… jövőre azt kívánom, hogy a süllők hagyjanak a fenébe! haha 😀

    Dani

  3. Lehetett rohangálás azzal a finom cuccal! 🙂 Szép halak, gratula:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.