What a day

Az elmúlt hetekben rám járt a rúd. Betegség, meló, változékony időjárás. Ideális időben nem sikerült kijutni, vagy ha én ideálisnak véltem az időt, akkor fellőtték a piros jelzést.

Evvel kapcsolatos megjegyzésemből ki is alakult egy vita, ami az alapját képezi eme történetnek.

Napok óta figyeltem az előrejelzéseket. A tegnapi napon csillapodott a szél, az összes oldal, és a TV is mára ígérte a tutit. Felhős égbolt, északnyugatiból északkeletibe folyamatosan átváltó nem túl erős szél. Bíztam benne, hogy a nád szélében tiszta a víz, kérdés csak az volt, hogy maradt e kishal, és csuka a nád mellett?

Amikor leértem konstatáltam, hogy minden ok, igaz felhőnek nyoma sem volt (ez megint nem jött be nekik! 🙂 . A kisvizes oldalt választottam, mert az utolsó csónakos pecán ott jött a több csuka, és a legnagyobb is a maga 50 centijével. Már a harmadik öbölben kapásom volt, aztán a negyedikben el is kaptam az első útonállót, igaz a mérete hagyott némi kívánni valót maga után. Sokáig nem történt semmi mígnem a nyílt víz felől egy csónak közeledett felém. Maga után vontatott egy másikat. Gondoltam a víztrendőrök elcsíptek valakit, és talán átesek én is életem első ellenőrzésén. Aztán a motoros megállt a nyílt vízen miközben rohamléptekben szegeltem fel a hónapok óta magamnál hordott új névtáblámat. Az eddig vontatott csónak pedig három személlyel a fedélzetén haladt az irányomban. Mutogattak felém (akkor még azt hittem), és nem tudtam mire véljem a dolgot. Ahogy közeledtek láttam, hogy nem is rám, hanem a mellettem lévő öbölre mutogatnak, és valami kiindulási pontot emlegetnek. Aztán megláttam egy gyanús hálót (már láttam ilyet a medence feltöltés előtti halmentésnél), majd a három úriember zöld mellényt vett fel, melynek a hátán a halvizsgálat felirat virított! Gyanús volt hogy ez nem valami jó ómen! 😀

Kérdeztem is tőlük:

  • Bros ezt most komolyan és itt?
  • Igen tes már ne is haragudjál, de nekünk itt van dolgunk. Állományt mérünk fel.
  • Semmi gond tes! Végül is csak a szabadságomba rondítotok bele, de respect a munkátok miatt meg minden ilyesmi!

És elkezdték levillanyozni a nád szélét!

Gyorsan megkerültem őket, és próbáltam a halakra koncentrálni, de nyakamban a dobogó, hangosan beszélő, kacagó vidám fiukkal nem ment a peca. Elköszöntem illedelmesen újdonsült broktól, és elindultam a másik oldal felé. Mert itt mindenki bro, mindenki tess, és happy, és minden rendben! 🙂

Közben gyanúsan fodrozódni kezdett a felszín, és a minden egyes oldal, és a TV által is mára jósolt északkeleti szélből a keleti meg is valósult, csak az észak helyett a dél szót pakoljuk csak elé. Aki pergetett már az északi parton az tudja, hogy ez mit jelent. A koszos víz pillanatok alatt betódult a nádszéli tiszta helyére, és bizony a mókának itt vége is szakadt volna, de happysteve nem adta fel! 😀  Respektálom az összes előrejelző munkáját, nincs is velük semmi gondom, csak nem értem, hogy ezért hogyan lehet pénzt elkérni. 😉 Értem én, hogy valószínűségszámítás, meg mérések, meg több év adati, meg szupercellák, meg légköri zavarok meg minden, de legalább egyszer találnák el ennyi pénzért a jó szélirányt. Legalább azt, ha mást nem is! 🙂 Hazaérvén küldök is egy virtuális pacsit Aigner Sziszinek megköszönvén a munkát, amit értünk tesznek. Ez a meteorológus szakma is olyan, mint sok másik az országban. Ígérnek valamit, aztán vagy bejön, vagy nem, de az legalább biztos! 😉

Ahogy evezek át, egy balincsapattal találkozok, de nem kell nekik semmi. Lehet igazán nem is éhesek, mert komoly rablás csak néhány van, inkább csak hajtásokat látok. Aztán gyorsan húzott csalira végre kapás. Perecben a bushwacker. Egyből Földes Balázs brora gondolok. ( Ő legalább tényleg barát, ha nem is bro, meg tess!) Végre enyém lesz az őszi nagy balin! 😀 De gyanúsan nyálkás a zsineg! Csak nem harcsa forog a mélyben? Viszont gyanúsan fehér az a nyálka! Olyan dévéres!

Hagyom a francba a balinokat, és evezek a mély rész felé, a szél és a hullámok erősödnek, a belső, akkor még tisztább öblöket vallatom. Az egyik ilyenben megszán a Balaton. Üti, nem akad. Visszadobom a csalit, követi melléüt. Leengedem a csalit a fordulás helyére, és BÁÁÁM! Nem nagy de csuka.

Küzdök még vagy négy órát, de értelme vesztett az egész. Kikötök sügerezni, de addigra bent is tejeskávé minden. Három apró sügér, és egy naphal respektálja ténykedésemet. Fél kettőkor feladom a tervezett négy óra helyett.

Bocs a szövegekért, sorryból vagyok! 😀 De nem tudtam kihagyni. Viszont ilyen kifejezéseket először és utoljára olvastatok tőlem tess!

És akkor jöjjön az egyik kedvenc zenekaromtól egy szám!

WHATADAYWHATAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!

 

Kategória: Balaton, csónakos, csuka, dévér | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) What a day bejegyzéshez

  1. nagy szabolcs szerint:

    Kemény lehetett Tess 🙂

  2. godzikka szerint:

    Hogy a nyíltvízen csak keszeg jött? Sose bánd.
    A legkisebb is számít, Tessbro 🙂

  3. qvik szerint:

    Helló tess! Jó dumcsi, a mjúzik meg egyenesen kiváló!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.