Fogatlanul szakáll nélkül

Az utóbbi hetek nem kényeztettek el fogás terén. Pár kisebb csuka, rontott kapások, lekövetések csónakból. Mólókon sokfelé megy a balin, de nem szeretek kijárni, mert szó szerint megy. Haza. És nagyon sok. Ezen okok végett, és mert kellett az élmény (persze semmi sem tuti) Balázs barátommal egy közeli tóra látogattunk el. Kis tó, kevés csónakkal, keccsendriléz, és lenyomott szakáll. Nem nem kockató! Oda ha minden kötél szakadna sem megyünk! Szép környezet, körbe nád, bokrok, fák. Sekély sötét víz, szép halak.

Már hét előtt befizettük amit kellett, kiskocsira tettük a bérelt motort, akkumulátort, és elindultunk a csónakok irányába. Egy stabilnak tűnő nagyobb jószágra esett a választásunk, ami kényelmesen szétszórhattuk a hat tonnányi felszerelést, amit magunkkal cipeltünk.

Balázs egyszer csak odaszólt:

  • Te gyere, hajolj már közelebb!
  • Nem értettem mit akar, hiszen a semmi buzulás Torrente óta alap mottó nálunk minden közös horgászat reggelén!
  • Na gyere csak, hajolj közelebb!
  • ????
  • Csak le akarom nyomni a szakálladat! 😀

Ha zrikákkal indul a reggel, akkor ebből már csak jó peca kerekedhet. Jól is kezdődött, hiszen első dobásra a mederből egy kisebb csukát penderítettem ki a süllőknek szánt gumival. És itt van némi paradoxon, hiszen bár jól indult nekem, de az ilyen jó indulások nálam marha nagy betlibe szoktak torkolni!

Alakult is szépen a dolog, hiszen a következő másfél órában csak néztem, hogy Balázs már a harmadik csukáját húzza.

 Aztán elértünk egy teljesen ugyanolyan náddal szegélyezett szakaszra, mint ahol eddig semmit sem fogtam, és varázsütésre beindultak a halak. Négy spinnerbaites kapásból kettőt sikerült elcsípnem, és az egyik az már egy egész biztató méretű hal volt.

Azt hittem megtaláltam a spanyol vigaszt, de megint egy hosszú haltalan szakasz következett. Folyamatosan dobtuk a medret is kisebb gumikkal süllő reményében, de ahogy szűkült a tó, és csökkent a víz mélysége egyre kevesebb volt az esély süllőre. Viszont a csukák elkezdték rágni a süllőknek szánt gumit (legalább is nekem), és csak jöttek, és jöttek. A szakáll nélküli horog nagy előnye volt, hogy amelyik apróság nem verte le magát, azt egy mozdulattal rilízelni tudtam, anélkül, hogy kivettem volna a vízből. Mivel nem akartam a kicsiket feleslegesen szurkálni, ezért egy 13 centiméteres gumival próbálkoztam tovább, 15 grammos fejen. A dolgok azonban nem változtak. A harmadik kiscsuka után, és mivel barátomnak kapása sem volt jó ideje a tó egy másik részén próbálkoztunk tovább. A bedőlt fás, beszakadt ágas oldalon. Nagyon akadós pálya volt, így először kisebb jigfejen kisebb gumikkal kísérleteztem, majd az 5-6. elakadás után a cseburaska + offset horog mellett döntöttem. Ezen a szakaszon Balázsnak volt több kapása, gumilehúzása a tőlem “tarhált” nyerő színre, és egy kiscsuka után gyönyörű sötét színezetű süllőt fogott. Titkon értük is jöttünk a csukák mellett. Igazán szép hal volt!

Több elakadás, szabadítás után elértünk egy bokorhoz, ami mellett nagyon éreztem a halat. Ott is volt. Le is ütötte elsőre a csodaszép hármas közeli süllő, de sajnos kirázta a szájszélben akadt horgot. A csali némi szitkozódást követően vissza. A bokor és a csónak között félúton újabb kapás érkezett, de a kisebb süllő is rosszul akadt. Mivel az áramlat tolta odébb a csónakot nem tudtam többet dobni, Balázs viszont igen. Utáltam is az önelégült képét piszkosul! 😛

Aztán a harmadik süllőjét már nem is nagyon akartam fényképezni, és ott akkor még jó baráthoz illően belém is tiport egyet! Felhívta az édesanyját, hogy megkérdezze minden rendben van e, és még a következőt is hozzáfűzte.

  • Szép az idő, a környezet is nagyon szép. Fogtunk csukákat, és süllőket, igaz a Ferinek mindkettő leakadt a csónak mellett!

Ezután még volt képe egy mögöttünk forduló halra rádobni, amit én 100 %-ig pontyfordulásnak véltem, és meg is fogta rajta a kettes forma csukáját a második “tarhált” gumival, mivel az elsőnek valami elvitte a farkát emlékbe!

Na itt mondtam ki hogy irány a túlparti nádas, mert nem érdekelnek innentől az ebfogúak. Nagy csukát akartam fogni!

Ahogy korábban említettem a 13 centis gumira is kicsik jöttek ezért léptem egy merészet és (ez itt a reklám helye), egy 2016-os újdonság a hybrid pike 17 centiméteres csaliját tettem a kapocsba a gondos szakállnyomkodás után.

Pont mondtam a barátomnak, hogy merre lehetnek a nagyobb csukák, amikor leverte valami a csalimat. Hirtelen megindult az adrenalin, de sokáig nem tartott. A képről látjátok, hogy miért!

A következő kapást ezek után már vártam, és nem sokára meg is érkezett. Ez a hal legalább 10 centivel nagyobb volt az első társánál. 😀

Ezek után volt még erre a csalira egy kapásom, Balázsnak meg három lekövetése wobblerre, így némileg nyugodtabban próbáltam(tuk) az utolsó egy órában újra a süllőket.

Egy rontott kapás után végre én is ütöttem egyet. Igaz kicsi volt, és a hátúszójának a hiányossága mellett hiányos volt a fogsora is! Hiába a céender, és a szakáll nélküli horog, ha valaki nem tud kíméletesen horgot szabadítani!

Mivel több hal nem érkezett zárásig, ezért pakolás közben levontam a következtetéseket.

  • ha motor is van a csónakon ne te kezeld, ha peca közben enni, pakolni, szerelni is szeretnél, és főképpen ha te akarsz először megdobni egy ígéretes helyet! 🙂
  • ne adj kölcsön a nyerő csaliból, mert megaláznak! 😉
  • tök mindegy hogy teszel e fel nagy csalit hiszen 9 legnagyobb halból 6 a legkisebb csalikra jött. De azért erőltetni fogom ebben biztos vagyok!
  • a 17 centi nagy egyáltalán? ezek után kétlem!
  • a tóból kiszákolt cormoran buster csalin ficergő hármashorgokat látva nem mindenki veszi figyelembe a szakállnélküliséget ott sem.  Hogy mit akart fogni az illető a kb. 18-as monoval előke nélkül azzal a csalival számomra örök rejtély marad

Összességében nagyon jó hangulatú peca volt kivéve azt a rövid etapot, amikor meg tudtam volna ölni a barátomat! 🙂

Helyismeret nélkül 24 hal nem rossz darabszám, az átlagméret lehetett volna azért nagyobb. Legközelebb ha megyünk már tudjuk melyik részen vannak a süllők. Csukák meg ahogy a tógazda is mondta bárhol lehetnek, és azt hozzá tenném úgy látszik bármire jöhetnek!

Kategória: csónakos, csuka, süllő | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Fogatlanul szakáll nélkül bejegyzéshez

  1. godzikka szerint:

    Üdv Steve,

    Jó írás, és a 24 hal mérettől függetlenül megsüvegelendő. A cseburaskával kapcsolatos tapasztalataid érdekelnének. Az oldalra billegés, mint plusz inger csábító, de mivel én offsettel szerelem, sokkal többször van rontott kapás, és volt olyan is, hogy az “akasztott” süllőt csak azért tudtam partra húzni, mert “szájzárát kapott”, de a horog nem akadt neki. Nekem ez a “amikor megtámadja a hal a csalit, és a harapás ereje lenyomja annyira a gumit, hogy az akadást nem akadályozza” dolog nem tűnik meggyőzőnek. Valamint az az érv sem áll meg annyira, hogy a súlyt könnyű cserélni, hiszen sokkal könnyebb a kapocsból csebuval együtt a csalit is eltávolítani. Ha csak a csalit veszem le a cseburól, és másikra cserélem, az sokkal macerásabb.
    Használsz csebu-t nem offset horoggal is? Ill. akkor is, na nem akadós a pálya?

    Üdv,
    Godzikka

    • steveolsonhun szerint:

      Szia!

      A rontott kapás az benne van a pakliban a rejtett horognál, ha csebuval, ha nélküle szereled. Elmondom, hogy az adott napon két süllőm (közte egy hármas) ment el sima jigről, a csebus pedig pont elakadt. Hosszú szárú horoggal is használom nem akadós pályán a cseburaskát. Ilyenkor oldalt tűzöm a gumihalat. Nekem bevállt úgy is süllőre, sügérre, és kövesre is.
      Szerintem sem könnyű cserélni. Én inkább leveszem az egészet a kapocsról, és teszek fel másikat kisebb, vagy nagyobb fejjel.

      üdv:

      steve

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.