A műcsali készítés viszontagságai

Írhatnám mögé, hogy első rész, de egyrészt azt sem tudom lesz e második rész, másrészt nemrég gondoltam úgy, hogy egyáltalán írok erről a témáról. Mivel alig fél éve álltam neki a dolognak, és ez még mindig nagyon az út eleje, itt kérem nem szakcikkről, és nem is tanácsok tömkelegéről lesz szó, csak egyszerűen pár gondolatot szeretnék virtuális papírra vetni. Hogy hol is tartok most? Valahol az amatőr, és a kezdő szint között félúton. 😀 Alakulnak a dolgok, de azért nem egyszerű ez a téma. Sokat kapkodtam, aminek meglett az eredménye, hisz olyan wobblerek, amik már adtak is halakat tulajdonképpen “tönkrementek”.

Illetve az, hogy tönkrementek nem teljesen fedi a valóságot, hisz használhatóak továbbra is, csak még randábbak lettek, mint voltak! 🙂

És hogy mikor derült erre fény? Amikor bejött a nagy meleg! A technológiai, száradási idők kivárása bizony fontos lett volna, de nem minden esetben bírtam magammal, és a nagy meleg hatásra felpuhult sok wobbleren a gyantaréteg, és felpúposodott, vagy begyűrődött. Így wobblereim átalakultak kis quasimodókká, és apró ráncos öregemberekké. Fogni így is fogtam velük, de nagyon randák lettek. Nálam okosabbak szerint, az egésznek az a nyitja, hogy nem vártam meg a száradási, kipárolgási időket egyes rétegek között, vagy valamely anyagok, amiket felhasználok nem igazán szeretik egymást. Ennek ellenére vannak wobblerek, amiken ez a jelenség egyáltalán nem érzékelhető a nagy melegben sem.

Itt kell, hogy elnézést kérjek azoktól az ismerősöktől, barátoktól, akiknek csalikat ígértem, de emiatt nem tudtam még beváltani az ígéretem. Kb. 1,5-2 hónapot ki is hagytam, de most újra lett lendület.

Az új csalik egy részét már teszteltem is, és bírták a meleget, egy részük viszont továbbra sem az igazi. Lehet változtatnom kell a rétegrenden? Ami mégy gyanús, hogy lehet egyes csaliknál túl vastagon viszem fel a festékréteget, mert egyszerűen nem vagyok megelégedve az adott szín fedésével. Még nyomozok, de haladok, és nem adom fel, mert működnek a csalik, hisz szép halakat adtak.

Pár kép a legújabbakról.

A képeken sokszor minden szépnek, jónak tűnik, de én látom a hibákat, amiken mindenképpen javítanom kell. És, ahogy írtam ez még nagyon az út eleje.

Kategória: egyéb, hendméd | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: 2:0, avagy út a nyugdíjig | steveolsonhun

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.