Szabi szetizfájdra pecázta magát…

… jó volt, de a balinok akkor is gecik! :D

Szabival három előtt már a vízen voltunk. Hozott motort, így rövid idő alatt meg tudtuk járni a kövezéseket.

Az előző napon működő pályán nem véget ért a Dirty Dancing. Nem volt party, de a küszök kiürítették a puttonyt, így rabló sem volt. Viszont a másik kis kövön brutál ívás volt és tomboltak az éjszakai balinok, vegyesen süllőkkel. Bár a nagy kövön csend volt onnan is jött pár jószág.

Fogtam egy kicsit sajáttal majd egy méretest preyyel. De voltak jobbak is a pályán. A kulcsot Szabi találta meg. Ő egy gyönyörű kövest, majd 9 süllőt csípett el vele úgy 45ösig. A végén eszméltem és a tőle Karácsonyra kapott wobblerrel én is csíptem hármat. A háromból kettő 45-50 cm volt.

Mivel a napkelte csak pár megfoghatatlan balint hozott így elindultunk a másik kövezésre.

Pár balin volt csak szétszórtan belül. Valahogy idén az a pálya nem adja. Aztán a móló és a strand között elcsattant egy balin a nádasnál. A tegnapi nyerő propper mögé hatalmasat vert, de ennyi volt.

Elindultunk visszafelé. Dobtuk a kő külső ívét, ahol egy komoly rablás durrant. Brutális kapással vette le a SteveOlureS aranykutyát. Annak ellenére, hogy leakadt lábon hordtam ki egy öt percig tartó infarktust!

A nyílt vízen találtunk egy bandát, de hatalmas területen szétszórtan ettek. Egy öreg dobált rájuk. Nem az a hagyományos kanalas ember. Még poppert is dobott.

Kb. 2 órányi küszködés után Szabi pont jó helyre dobta a kutyát. A beérkezéstől a mi irányunkban csattant egy balin, és pont arra indult, ahol a dog jött. Megette!

A rablások elmaradtak, így egy röpke csukás próba után visszamentünk a hajnali kőre. Szabi fogott doggal egy 30ast. Nekem két popperes kapás jutott. Az egyik mögé vert. A másik abban az ütemben szívta be, amikor a csali víz alatt volt én pedig meg akartam állítani. Az volt a gyanús, hogy nem jött fel a csali. Bevágtam, de csak egy fékhúzós rúgás jutott.

Zárásként Szabi az aranykutyával ütött még egy siklót! :D
“Te vagy a helyi BAZ+! Csinálj valamit ezzel a döggel! ” :D

Szerencsétlen sikló ráadásul úgy akart biztonságba kerülni, hogy riliz után a motorra tekerte magát. Amikor indultunk elkezdett pörögni. Szabi kis híján kiugrott a csónakból! :)

Kategória: Balaton, balin, balsa, csónakos, faragás, felszíni, hendméd, popperes, propper, süllő, szávázs, topwater, WTD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.