Válság van!

Többször volt már nem is hullámvölgy, hanem hullámszakadék a blog életében. Most megint itt van egy. Történetesen 17 bejegyzésem kuka. Hogy miért? A képmegosztó miatt, amit használtam. Egy időben a google képmegosztója teljesen megzavarodott, volt, hogy a saját képeimet én magam nem láttam a blogbejegyzéseimben. Aztán elkezdtem használni a kephost oldalt, ami most váratlanul bezárta a kapuit, így ezen bejegyzésekben vagy egyáltalán nem, vagy csak részben látszanak a linkelt képek.

Szóval megint felütötte a fejét az a gondolat: Folytassam e?

Hogy miért gondolkodtam korábban is többször ezen?

Összetett probléma ez. Az olvasok megunják az író (?) stílusát, amiből, ha már kialakult (?) nehéz kiszakadni, azon túllépni. A fészbuk elszívja az olvasókat. De tudok olyat is, aki a marketingtevékenységgel párhuzamban elveszni látszó függetlenségem miatt hagyott el. (De szép mondat! 😀 ) És még lehet ezer + egy oka a dolognak. Talán a következő kép elég beszédes!

Ahogy látjátok a tavalyi statisztika alapján több mint felére csökkent az éves nézettségi – olvasottsági mutató. Ez azért elég kemény! 😀

Vajon megéri e folytatni?

Azt hiszem, amíg akár csak egy olvasóm akad, meg!

Hozzászólások száma szinte nullára redukálódott, inkább a fészbuk linkekhez írnak pár sort, gondolatot. Ha írnak. Mert ott is a +kötelező” lájk a jellemzőbb. Csak ebben én nem hiszek, mert amikor 15 másodperccel később lájkolja valaki a bejegyzés linkjét, mint ahogy kikerült, az az életben nem fogja elolvasni. 😉

Persze van hogy belőlem sem folyik a szó és előfordulnak gyengébb posztok is. Kiégek néha én is ahogy az olvasok is. 😀 Aztán mindig van valami új történés, ami miatt úgy érzem virtuális tollat kell ragadnom.

Több opció is van a fejemben, arra hogy ezt a képmegosztós dolgot rendbe tegyem, addig is elnézést emiatt a 17 bejegyzés miatt. Megpróbálom azokat is mielőbb rendbe tenni, ami nem lesz könnyű, mert előbb a képeket kell újra összevadászni és végiggondolni mi hol volt.

Addig is egy fórum ihlette pünkösdi versike. Sajnos szombat és vasárnap nem értem rá, de tegnap azért próbálkoztunk az erős keleti szélben.

Szopat a keleti
Elmegyek legyelni
Ja nem, az nem lehet
Inkább fogok pár sügeret
A sügér nem eszik
Felteszek egy kis gumit
Nem rest és leveri
Dave a csukát fekve kiszedi

Kategória: Balaton, csuka, naphal, parti, sügér, süllő | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

18 hozzászólás a(z) Válság van! bejegyzéshez

  1. qvik szerint:

    Ahoj Horgász! Én még elolvasom minden cikked, ha nem is azonnal, és valóban nem nagyon kommentelek. Kicsit leálltam mostanság a pecával (vettem egy gitárt :D), de azért még érdekel a dolog persze. De igazad van, én is egyre kevesebb blogot olvasok horgász témában, pedig a fakebookon nem is vagyok fent.
    Szerintem kezeld úgy, hogy e-napló magadnak, oszt ha olvassa valaki, úgy is jó, ha meg nem, hát nem. De évek múlva visszatudod nézni bármikor, tanulságos lesz (hisz remélhetőleg többé úgy sem mész vaddisznó vadászatra :D).

    • steveolsonhun szerint:

      Rendszeresen használom erre most is.
      Ez az egyik legnagyobb előnye. Néha még olvasom is magamat. 😀 Azért vannak megmosolyogtató bejegyzéseim. Talán látszik valami fejlődés, változásféle is.

  2. NagySzabolcs szerint:

    Én mindig olvasom 🙂

  3. zh skill szerint:

    én nem olvasom 🙂 és nem is tudok hozzászólást írni a saját nevemen!

  4. balázsSZABÓ szerint:

    Én már több mint egy éve küzdök ezzel…..van vagy 5-6 elkezdett bejegyzés…de írás közben abbahagytam…mert mindig eszembe jut, hogy kinek is írok? Minek is írok?
    Már fotózni is alig fotózom a halakat (pedig akadt 1-2 szebb halacska)! Igaz hétvégén elhatároztam, hogy na majd most,,,vittem a kamerát…aztán annyit csónakáztam, hogy lemerült az aksim…egy kapás nélkül megúsztam a pecát!
    Én személy szerint szívesen olvasom az írásaid! Sőt a FB-on is irigykedve nézem a fogásokról készül fotókat 😛
    Szóval ha teheted ne hagyd abba! 😉

  5. Tibor Horvath szerint:

    Kérlek folytasd. Messzebb rakott a sors az imádott víztől. Te vagy a kapocs köztem és a Balaton között. Üdv. T

  6. István Lang szerint:

    Szia! Ne hagyd abba! Szükségünk van az írásaidra! Időnként jókat nevetek is egy két bejegyzésen. Van olyan cikk melyet többször olvastam és van olyan amit még egyszer sem (idő hiányában,így is munkaidőben teszem azt [ de ne áruld el senkinek]). Jók az írások, a stílusod olyan amilyen, akinek nem tetszik nem olvassa! (Anno volt olyan lehetőség, hogy bejelöltem, hogyha jön új bejegyzés jelezze. Na ezt egyszer sem kaptam meg, ha a FB teszel róla bejegyzést akkor látom, hogy készült új.) Célszerű lenne a megírt cikkeket word-ös formátumban képekkel együtt mentened, így nem kellene keresni utólag melyik kép hol volt a szövegkörnyezetben.
    Csak így tovább! Ne add fel! Azt meg mindenki megérti, ha nem mindig van az emberben “ihlet ” az íráshoz.
    Üdv.
    István

  7. Csizmazia Endre szerint:

    Simán próbálkozhatsz versírással is!😂

  8. Visszajelzés: Válság volt! | steveolsonhun

  9. godzikka szerint:

    Üdv, Steve!

    Nem kellene abbahagyni ezt. Egyrészt kevés valóban informatív cikk jelenik meg a horgász szakirodalmat szívesen olvasók számára. A haldorado-n egy szem pergető maradt, a fishingtime kifulladt (na, az valóban csak kereskedelmileg értelmezhető), a peca.hu elsüllyedt. A blogok maradtak a nyomtatott sajtó mellett (lehet hogy a FB is jó, de ott én valamiért eleve nem szeretek lenni). Az ne nagyon tántorítson el, hogy egyesek a kommercializálódásod miatt leléptek innen. Hogy te léptél egyet, az a te dolgod. Hogy más erre mit lép erre, az meg az ő magánügye. Arról te nem tehetsz szerintem.
    Itt lehet tudni, hogy az SG családból mi mire használható. Ettől még nem kell a boltban ezt megvennie senkinek, mert szinte minden SG termékhez van hasonló más gyártóknál. Mint ahogy mondjuk egy Sztahovits Péter cikk után sem kell egyből egy másik márka termékeire beruházni. Ettől még a cikkekből átjön egy csomó info a más márkákat favorizáló horgászok számára is, és az írások élvezhetők, néha kifejezetten viccesek. Érték veszne, ha abbahagynád.

    • steveolsonhun szerint:

      Szevasz!

      Igazán köszönöm a biztató szavaidat – mondataidat! Mint látod gyűröm tovább a dolgot, csak az elveszett képeket lesz nehéz pótolnom. Amit írsz avval kapcsolatban, hogy más gyártónál is meg lehet találni hasonló csalikat és alkalmazni azzal teljes mértékben egyetértek. Nem te vagy az első, aki ezt megjegyezte. Van aki tud a sorok mögött olvasni, van aki nem. Te tudsz szerencsére! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.