White walker a nyerő csali

Pár hónapja elég sokat beszélgettünk egy ismerőssel pergető versenyzés kapcsán, amiről meg van a markáns véleményem. Az ő csapattársa az egyik legjobb balinhorgász, akit az országban ismerek, ezen belül pedig a felszíni csalis őnkergetés szerelmese, ahogyan én is.

Versenyeken jellemzően nem használnak ilyen jellegű csalikat, ezért is örültem, amikor pár hete Csejtei Csaba (továbbiakban Csaba), majd csapattársa Fekete Csaba (továbbiakban Csabika) felkerestek azzal a kéréssel, hogy szükségük lenne néhány kézi készítésű felszíni csalira a 34 órás Zsenyei Webfishing pergető csapatversenyre.

Kicsit későn jött a felkérés és elnézést azoktól, akiknek emiatt csúszik majd a rendelése, de az ilyen kihívásokat nem lehet elutasítani. Három reggeli pecát is kihagytam, hogy időben kész legyek, hiszen ebben a kánikulában csak hajnalban lehet normálisan gyantázni, mert napközben túl gyorsan köt és helyenként beopálosodik a gyanta.

Szerencsére időben kész tudtam lenni a csomaggal, ami két 8 és egy 6 centiméteres white walkert egy chrome witch és blackpurple 7 centiméteres slim axehead WTD-t tartalmazott. (Az axeheades írással is tartozok még, de nemsokára az is jön majd, kisebb átalakulással egyetemben! 😉

A kis white walkeren látszik is a kapkodás nyoma!

Szóval elkészültek a csalik és némi felszíni balinos eszmecsere után a srácok előkevastagságban is bekeményítettek a javaslatomra (Csabika biztosan) és nem is tette(ték) rosszul.

Aztán a verseny napján jött az első üzenet:

Kurva világ van…..

Eddig vezetünk magasan!

Aztán később jött a kérdés:

Most van egy kis szél….hullámzásban most nem látjuk őket. Működhet így is a WTD, vagy váltsunk?

Azt mondtam igen, bár hullámzásban inkább a csörgős WTD-k működnek nekem. De javasoltam, hogy egyikőjük próbálkozzon más csalikkal. Amik nekem hullámzásban bejöttek még:

5-6 centis jerk viszonylag gyorsan rángatva.

Suspendig csörgős wobbler agresszívan rángatva, pöcögtetve. És a popper is működhet.

Itt szinte egyszerre ugrott be Csabának és nekem is, hogy Csabika Hegykőn szokott sliderrel balinokat fogni. Mivel csörgős jerkjük nem volt, így azzal próbálkozott. Három kapásból sikerült is egyet megcsípnie.

Itt a második csapat 3, míg a harmadik 2 hallal állt. Csabáéknak volt egy süllője is még éjszakáról, szóval mondhatni még magabiztosan vezettek, de egy ilyen kevés halas versenyen hamar fordulhat a kocka.

Aztán délután ütöttek még kettőt white walkerrel! 🙂

Amire büszkék lehetünk a srácokkal, amellett, hogy végül ha szorosan is, de behúzták a versenyt, az az, hogy nem bizbasz halakkal nyerték meg azt!

Tudom ez nem az OB. Nem volt szarrá dobva edzésnapokon a pálya, viszont a megálmodott taktika működött, még akkor is, ha sok haluk nem akadt meg. Ez a felszíni peca része és mivel egyiküknek sem ez a horgászati mód a fő profilja, így szerintem nagyon nagy eredményt értek el! Azért komolyabb balinos versenyeken is megfontolandó szerintem, hogy a megszokottól eltérő csalikat is dobjanak a versenyzők. 😉

Bár a kisebb kutyákra is voltak akciók, végül Csabika remekelt a 8-as white walkerrel egyetemben, hiszen ez a csali 5 szép balint adott neki, ami nagyon kellett a verseny megnyeréséhez. A horgokkal volt egy kis probléma, sajnos ezt a héten mások is jelezték, így váltanom kell majd.

Köszönöm srácok! Hatalmas gratuláció nektek a verseny megnyeréséhez!

ui: Igaz én ma csak egy balint fogtam, de az közel hármas volt. A csali pedig ha hiszitek, ha nem 8-as white walker! 😉

 

 

Kategória: balin, balsa, elado, faragás, felszíni, hendméd, jerk, süllő, steveolures, whitewalker, WTD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. qvik szerint:

    Gratulálok mindenkinek! És külön öröm, hogy az egyik kedvenc helyemen, Zsennyén lettek sétáltatva a sápadt kutyák. Hajrá Csabikák! Hajrá csalikák! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.