Köszönjük mindenkinek!

Wobbler készítés, kiállítás és börze.

Az első.

Három napja írta nekem Lenthy Laci, hogy reméli valamelyik blogon lesz beszámoló.

Most írom. 😀

Ez hogy lehet, hiszen a börze csak holnap lesz?

Illetve lett volna! 😦

Tegnap este írt Tominak és nekem a szervező, Giczi Péter, hogy mit csináljunk, mert az elmúlt két napban 21, igen 21 jelentkező mondta vissza a részvételt!?

Megdöbbentem!

6-8 fix jelentkező maradt, amire kapásból rávágtam, hogy ennyi ember miatt Nagybajcsig nem autózok el. Persze Tomi is egyből írta, hogy akkor ő sem megy, inkább kihasználva a hidegfrontot a halak nyomába ered majd. Így teszek én is.

Bár a lemondó leveleket nem olvastam, de ez megint tipikusan a magyar valóság része!

Indokok pedig:

– miért nem Budapesten van? pfff….. Bocs, de a szaros Pest nélkül már létezni sem lehet??? Menjetek a pontyshowra, hármunk közül (a szervező , Tomi és én, legalább én ott leszek)

– majd a másodikra mennék el inkább! pffff….. Barátom így nem lesz második, hisz első se volt!

– számomra a legmegdöbbentőbb indok a három közül, az asszony a tudtom nélkül befizetett egy wellness hétvégére! pfffff….. Hányadik az évben? És még nekem van egy papucs a lógómban? 😀 Az ilyeneket nevezem én szobapecásnak!

Persze nem lehet mindenki megszállott, várható volt, hogy lesz aki nem jön el. Közbe jöhet bárkinek bármi, de hogy 21-en mondják vissza két nap alatt a rendezvényen való részvételt, ezt álmomban nem gondoltam volna!

Ez nem lesz szép, de jól kibasztak a szervezővel!

Volt benne idő, pénz, akarat rendesen, hogy Péter nekünk a rendezvényt összehozza.

Kibasztak Tomival és velem! Én speciel 3 hete nem alszom, minden este 10-ig nyomtam, majd reggel 5-től megint, több pecát kihagytam emiatt és párhuzamosan készültek az októberi rendelések a börzére szánt csalikkal.

Mivel a börzére készülő 40 csaliból olyan 15 van átfedésben a további októberi – novemberi rendelésekkel, így most van néhány csali többletem! 😉 Persze nem aggódom. El fog fogyni. És így legalább lesz saját készletem, ami nem az általam selejtnek ítélt, gyanta, vagy festékhibás csalikból áll majd.

Egyúttal kibasztak a vevőimmel is, hisz ennyi energia befektetésével az összes októberi rendeléssel horgászhatnának a hosszú hétvégén akár és a novemberre beírtak közül is sokkal végeztem volna már.

Nem beszélve azokról, akik tegnap este, vagy ma reggel értesültek Pétertől, hogy elmarad a buli és ők valóban szerettek volna rajta részt venni.

De legjobban magukkal szúrtak ki!

Miért is?

Mert nem lesz Pintér Sanyitól Natrix kutyájuk, Tomitól banán WTD-jük és nem tudnak venni a következő képeken látható csalikból sem!

WTD hegyek

Új színek, direkt a börzére

Amikor holnap hajnalban a banán WTD-vel a kapocsban dideregve várom az első csapósügérektől a felszíni hadjárat megindulását, akkor majd gondolok rátok, hogy milyen fasza most nektek a wellnesben áztatni a ………! 😀

 

Kategória: balin, balsa, chromewitch, crank, crankbait, csuka, domolykó, egyéb, elado, faragás, felszíni, folyó, hendméd, minnow, steveolures, topwater, UL, wobblermania, WTD | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Köszönjük mindenkinek! bejegyzéshez

  1. pimontages szerint:

    Annak ellenere, hogy szomoru – es duhos – a felhangja, iden ezen a bejegyzesen rohogtem a legjobban. Marmint az emberek baromsagain. Ismeros a tema: lelkesedes, ido, penz es a vegen vastagon beleszaras. Mint a pecsi borzek nagy reszen. A legjobb leszarni az egeszet es nem szervezni semmit. En legalabbis ezt fogom tenni.
    Viszont kerdes: nagyjabol minden posztotokat latom, de errol a rendezvenyrol csak most hallok eloszor. Pedig latogatokent erdekelt volna. 😮

    • steveolsonhun szerint:

      Szia!
      Egy korábbi posztban a képre kattintva lehetett róla tájékozódni.
      Őszintén szólva ez a leszophatnak kategória, de már így is megkapom majd, hogy megint trágár voltam a blogon! 😀

      Megyek helyette horgászni. Csak tényleg azokat sajnálom, akiknek a készülőfélben lévő csalijait odébb toltam.

  2. LL szerint:

    Teljesen jogos a dühös hangnem. Én még úgy is nagyon vártam ezt a rendezvényt, hogy tudtam, nem mehetek. (Nem is jelentkeztem) Baromira sajnáltam magam, hogy kimaradok egy ilyen lehetőségből, ami nekem elsősorban arról szólt volna, hogy személyesen is megismerkedjek olyan emberekkel, akikkel eddig csak FB-on beszéltünk, vagy csak a blogjaikat követem. Akkor lennék még ennél is mérgesebb, ha átszervezek mindent, aztán elmarad, így átérzem a csalódottságodat. Az ilyen hozzáállású emberek miatt halnak meg az emberi kapcsolatok, mindenkinek minden kell, de pénzt, időt, energiát beletenni semmibe nem akar. Persze ez még nem is baj, csak akkor nem kell hitegetni a másikat. Sajnálom Pétert, a szervezőt (így ismeretlenül is), hogy akart valami jót, és talán hasznosat, és így járt. Csak remélni tudom, hogy a történtek nem vették el a kedvét minden további közösség építő tevékenységtől.

  3. Csimazia Endre szerint:

    Szép magyar valóság……..☹☹☹

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.