A Zamárdi használt könyves

A történet mai. A feleségemmel már harmadik éve eltöltünk pár napot Zamárdiban, ami persze azzal jár, hogy horgászok is. Sajnos családi problémák miatt idén ez nem jött össze. 😦

Nyaralni sem voltunk idén, max fél napokra ugrottunk el otthonról. Mivel a héten augusztus húsztól függetlenül nem dolgozunk, így ma belefért egy kis móka. Az ő javaslata az volt, hogy napkeltére mennyünk le a déli partra, végső cél a Zamárdi használt könyvárus. Közbenső cél, hogy apa horgásszon is. 🙂

Direkt háromra állítottam be az ébresztőt és jó nagy hanggal csináltam, amit csak lehetett, de sejtettem, hogy a napkeltét, maximum az autóból tekinthetem meg. Ilyenkor a hivatalos pirkadat előtt jó fél órával már a vízen szoktam lenni, ma több mint fél órával utána rángattam magamra a lélegzős gázlócuccomat.

Az első pályán a szeme sem állt jól a balinoknak. A móló mindkét oldalán nagy volt a csend. A kikötőn belül randalírozott pár megfoghatatlan böszme a milliárd küszön. Már itt nyűgös volt az asszony, hogy át kellett menni az egyik oldalról a másikra, hisz ő olyan jól elolvasgat a kis pokrócán és minek átmenni másik településre és minek vettem fel egyáltalán a gázlót? 😀

Azért csak átmentünk. 😀 Ezen a pályán még kilenc felé is dolgozni szoktak a balinok. Na ma nagyon nem így volt!

Tök kussban mentem be. Aztán néhány fogatlan megmutatta magát a kikötő árnyékában. Szórtam nekik mindent, míg fel nem került a mostanában sok halat adó hatos white walker.

Aki fogott már balint vízben állva, az tudja, hogy milyen, amikor 5-6 méterre az embertől egy őn legyilkolja a felszíni csalit, aki nem, annak ki kell próbálnia. Örök élmény lesz!

Első dobásra leszedte! 🙂

Az öröm meg volt mára, csak nem megyek haza fogott hal emléke nélkül. Persze dobáltam tovább. Nem telt el öt perc sem, azt vettem észre, hogy mögöttem csattan valami. Aztán megint. Megfordultam. Egy ipse állt mögöttem úgy 40 méterre és balinólommal verte szét mögöttem és körülöttem a sekély vízzel együtt, azt a pár balint, amire még esély lehetett volna. 😦 Még szerencse, hogy engem nem bombázott le! 😀

Nem olyan régen vettem egy új finezzét, mert a régi kiszolgált már rendesen. Megérett egy alapos tisztításra és spiccgyűrű cserére.

Egy harmincas heliosszal a fedélzeten szolgálja most az igényeimet.

Illetve csak szolgálta. Máig. 😦

Kikecmeregve a vízből jeleztem a feleségemnek, hogy akkor irány a kikötő a megbeszéltek szerint. Már majdnem aludt a padon. Kemény hónapokon van túl és nem szokott a hajnali keléshez sem.

Már tegnap tudtam, hogy ez lesz, javasoltam is neki, hogy inkább menjünk le a közelbe. Napkelte, kis kajakozás és fürdés is belefért volna, de ő ragaszkodott a könyveséhez.

Szóval az árnyékban várt rám, míg levettem a gázlót. Én marha a botot betámasztottam a hátsó nyitott ajtóba. Soha nem csináltam még ilyet, de kicsit dünnyögtem éppen magamban, hogy ennek a napnak még ha családi kirándulásos peca is nem sok füle és farka van, ha neki nem akaródzik nagyon odébb menni.

Szóval elölről is ki kellett vennem valamit. És a bot pont annyit csúszott előre, hogy amikor becsuktam az első ajtót egy nem oda való hang sejtesse velem, hogy ezt elbasztam! 😦

Amikor kinyitottam az ajtót még reménykedtem, de aztán amikor leficcent a bot vége összetörtem én is. 😦

Nem sok kedvel és a másik bottal mentem vissza a kikötőhöz. Egy magányos böszmét majd néhány kisebbet próbáltam elcsípni nem túl nagy meggyőződéssel.

S bár nekem nincs rendben a prosztatám, itt már jelezte az asszony, hogy neki bizony pisilni kell. 😀 A kikötői WC csipkártyás volt, így megegyeztünk, hogy kibírja Zamárdiig.

Itt 500-ért parkoltam, meg volt a dolog és a könyvárus is. Botot már nem vittem magammal, de azért kimentem a kövezésre. Amikor a harmadikat csattant egy balin, a negyven fokban 25 perc alatt megfordultam a cuccal a kocsitól és már dobtam is, csak jött keresztben egy hajó egy ismerőssel a fedélzeten. Elnézést kért, de be kellett jöjjön az utasáért. És ekkor jött mindenki barátja a kikötőmester! 😀

Először az ismerőssel közölte, hogy nem mehet be. Az utasa ha be akar szállni, akkor vegye le a cipőjét. Sekély a víz. Aztán hajrá.

Aztán engem szólított fel távozásra, mert a helyi rend szerint reggel kilenctől este hatig kifelé sem lehet horgászni és egyébként is kiabált ő utánam, amikor elsunnyogtam mellette az eldugott bottal.

Kérdem én, hogy lehet egy 2 méter feletti botot eldugni?

A világ legdrágább kisdolga volt ez a nap, hisz augusztus végére a Zamárdi könyvesnél egyetlen olyan kötet sem lapult, ami a feleségemnek kellett volna: 😀

Ennyi halat bárhol foghattam volna kevesebb benzinköltséggel és törött bot nélkül is: 😀

Ráadásul a kocsisor láttán ő már nem is akart eredetileg bemenni a könyveshez. 😀 De mondtam, ha már lejöttünk, kivárjuk azt is. 😀

A nap tanulsága:

Jó az a napkelte, kajakban, egyedül. 😀

Nem sokára jön majd ez a történet is. 😉

 

Kategória: Balaton, balin | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.